Belépett a Jobbikba, politikus lett „kávéfőzős Luca”

Először egy képviselő mellett gyakornokoskodott, de megtetszett neki a politizálás.

Biztosan sokan emlékeznek még a „kávéfőzős Lucaként” elhíresült Mészáros Lucára: ő volt az az akkor 22 éves, óvodapedagógusnak tanuló lány, aki a Fidesz 2018-as választási győzelme után írt egy tízezrek által megosztott Facebook-posztot arról, hogy pályakezdőként milyen lehetőségei lennének Magyarországon.

A lényeg: a fizetése még az albérletre sem lesz elég, az általa kinézett kávéfőző pedig egyenesen luxusnak számít.

Mészáros Luca posztja annyira felfutott, hogy annak farvizén néhányszor a tévében is szerepelt, illetve blogot indított.

Most a Jobbik kampánylapja, az Alfahír közölt egy PR-interjút Mészáros Lucával: ebből kiderül, hogy a fiatal lányt korábban megkereste Z. Kárpát Dániel, (teljes nevén: Zsiga-Kárpát Dániel) a Jobbik politikusa, akinél elkezdett személyi asszisztensként dolgozni.

Ez annyira megtetszett neki, hogy úgy döntött: elindul a politikusi pályán. Jelenleg a Jobbik női kabinetjének tagja, valamint oktatási szakpolitikus.

Z. Kárpát Dániel / fotó: Instagram

„Z. Kárpát Dániel keresett meg, s lehetőséget adott arra, hogy mellette dolgozhassak képviselői asszisztensként. Hálás vagyok, hiszen a munkanélküliségből húzott ki.

Az itt eltöltött idő alatt beleláthattam a képviselői munkába, gazdasági és jogi téren is dolgozhattam, ez pedig egy nagyon jó alapot adott, sok mindent elsajátítottam.

Azt látom, a Jobbik a fiatalok számára egyre többet nyújt. Ez az a párt, aminek tagjai normális jövőképet adhatnak az országnak.

Ezen túl pedig konkrét elképzeléseik vannak arról is, milyen problémák érintik a fiatalokat, legyen szó lakhatásról, családalapításról, bérekről akár diákmunkásként, akár pályakezdőként. A Jobbik jó úton halad a fiatalok felé, jó lenne, ha egyre többen hallanák meg ezt a hangot.”

– mondta fel a jobbikos reklámszöveget Mészáros Luca az interjúban.

Korábban Stummer János alelnök, valamint a Jobbikból kilépő Volner János éles szavakkal kritizálták a párt gyakornoki rendszerét, erről itt találod a HVG cikkét.

.

Valódi Hírek