Kitálalt az orvos: Annyira kevés a szakember, hogy Káslerék már a szakrendelőkből is a járványkórházakba irányítják a dolgozókat

És még csak az elején tartunk.

Az elmúlt egy hét a növekvő esetszámok miatti kormányzati kapokodásról szólt az egészségügyben – közölte pénteki tájékoztatóján Dr. Komáromi Zoltán háziorvos, a DK egészségpolitikusa.

„Miközben Orbán Viktortól Müller Cecílián át Kásler Miklósig mindenki a magyarok szemébe hazudta, hogy van elég orvos és ápoló a járványhelyzet kezeléséhez, a háttérben elképesztő kapkodás kezdődött.

Előbb a magánegészségügyi szolgáltatók, magánkórházak kaptak levelet Müller Cecíliától, hogy írják össze, hány orvost és ápolót tudnak küldeni a Covid-kórházakba”

– ismertette a szakpolitikus, hozzátéve:

„A kormány aztán bekopogtatott az önkormányzati szakrendelőkhöz is, hogy orvosokért és ápolókért kuncsorogjon, információim szerint már több budapesti szakrendelőkből is átirányítottak szakdolgozókat a járványkórházakba”.

Dr. Komáromi Zoltán szerint az Orbán-kormány 10 éve spórol az egészségügyünkön, 10 éve hagyja kivándorolni az orvosainkat és ápolóinkat.

Elmondta:

„Nincs itt semmilyen orbáni haditerv és nincs semmilyen felkészülés: káosz és kormányzati kapkodás van egy tönkretett egészségügy romjain.

Ha tényleg minden akkora rendben lenne, mint ahogy a kormány állítja, akkor nyilván nem lenne szükség a magánegészségügyi szolgáltatók és az önkormányzati irányítás alatt álló szakrendelők kifosztására, ahogy nem lenne szükség számtalan logikátlan és káros átirányításra sem az országban.”

Példaként említette, hogy pápai kórházba Győrből vezényelnek át egészségügyi dolgozókat, holott maga az infrastruktúra is sokkal jobb Győrben, kézenfekvőbb lenne ott kezelni a betegeket Pápa helyett.

“A kiskunhalasi járványkórházba Szegedről vezénylik át az egészségügyi dolgozókat, pedig itt is igaz, hogy maga az ellátás is jobban megszervezhető lenne Szegeden. Közben, a nagy kapokodás közepette a János kórházról egy hete nem tudják eldönteni, hogy járványkórház legyen-e vagy sem, az Uzsoki pedig már csak bérnővérekkel képes működni.”

– hívta fel a figyelmet Komáromi.

Videó:


.

Valódi Hírek