Pokoli heteken van túl: Pataky Attila teljesen meggondolta magát a koronavírusról (+videó)

A szerdai Fókuszban szólalt meg az énekes, miután túlélte a betegséget.

Emlékezetes, tavasszal Pataky Attila arról beszélt, hogy a koronavírus egy orbitális műhiszti, amit a háttérhatalom gerjeszt.

Ám miután az Edda énekese is elkapta és alaposan megszenvedte a fertőzést, gyökeresen megváltozott a véleménye.

„Eleinte hangos rocksztárként közöltem, hogy ez nem úgy van, meg nincs is, meg nem annyira van. De van, és úgy van, és annyira van”

– nyilatkozta szerdán a RTL Klub Fókusz című műsorában.

Pataky kórházba is került, sokat fogyott. Mint mondta: ha most a tükörbe néz, vagy elszomorodik, vagy nevetve azt mondja magának: „életed legmanökenebb formáját hozod, Attila”.

Ahhoz képest, amilyen állapotban másfél-két héttel ezelőtt volt, a mennyországban érzi magát: otthon lehet, megszűntek a fájdalmai, azt mondja, a Szent László Kórházban csodát tettek vele.

Pataky elmondta: számára a lázon és a legyengültségen kívül a fertőzés fő jellemzője, hogy „őrületesen nagy majré van benned, reszketsz belül (…) a többiekért”.

Kórházi tapasztalatai alapján az énekes arra figyelmeztet, nagyon fontos, hogy ne vegyük félvállról a vírust,

„aki úgy érzi, hogy kicsit rosszabbul van, ne vigye át másokra. Ne árts a másiknak, mert lehet, hogy te könnyedebben megúszod, a másik meg belehal”.

Videó:

.

Kapcsolódó cikkünk:

Kamupártos csalót kérdezgettek szakértőként egy TV-műsorban, Gulyás Márton nagyon kiakadt

.