Az SZFE vezetése a bírósághoz fordul, mert Vidnyánszkyék jogellenesen átírták az egyetem működési szabályzatát

Négy keresetet nyújtottak be a bírósághoz.

„A Színház- és Filmművészeti Egyetem fenntartó kuratóriuma a napokban ismét egyoldalúan — s ezúttal bizonyíthatóan jogszabályba ütközően — átírta az egyetem Szervezeti és Működési Rendjét (SZMR).”

– áll az SZFE vasárnapi közleményében.

Az egyetem szerint az SzMR legutóbbi, 2020. 09. 15-én kelt visszamenőleges hatályú módosításaival

„a fenntartó kuratórium felhatalmazta magát, hogy munkáltatóként, pályázat nélkül nevezhesse ki a rektorhelyetteseket, továbbá ezeket a rektorhelyetteseket – a szenátus egyetértése és pályázat nélkül, legfeljebb egy év időtartamra – az intézetvezetői feladatkörrel is felruházhassa.”

A módosítással tehát az egyetemet fenntartó alapítvány vezetése olyanokat is kinevezhet rektorhelyettesnek, akik nem ismerik az SZFE munkáját korábbi munkaviszonyuk, osztályvezetői tapasztalatuk sincsen.

Az SZFE szerint ez a módosítás

„újabb súlyos beavatkozás az egyetem Alaptörvényben rögzített autonómiájába, és ellentmondásban áll a nemzeti felsőoktatásról szóló törvénnyel”.

A törvény szerint ugyanis a fenntartó nem avatkozhat közvetlenül az intézmény tudományos, oktatási és művészeti tevékenységébe, márpedig Vidnyánszkyék minden eddigi lépése ezt az axiómát akarja kikezdeni – áll a közleményben.

Az SZFE vezetése a jogellenesnek tartott szabálymódosítás ügyében a HÖOK, a Magyar Rektori Konferencia és az SZFE Alapítvány Felügyelő Bizottságának segítségét kérte, valamint az egyetem törvényes működésének helyreállítása érdekében négy keresetet nyújtott be a bírósághoz.

AZ SZFE KÖZLEMÉNYEKézi vezérlésre áll át a fenntartó, az SZFE eljárásokat indítA Színház- és Filmművészeti Egyetem…

Közzétette: Színház- és Filmművészeti Egyetem – 2020. szeptember 20., vasárnap

.

Valódi Hírek