Fényszóróval vetítették Matolcsy irodájára, hogy mennyi az euró árfolyama (+fotó)

Hogy ő is lássa.

A DK ifjúsági szervezete, a Demokratikus Lendület (DEL) aktivistái hétfőn este a Magyar Nemzeti Bank épületére vetítették, hogy egy euró

360 forintba kerül.

A DEL-esek szerint Matolcsy György és a kormány végleg elveszítették az irányítást a forint árfolyama felett, ezt pedig a magyarok fizetik meg a boltokban, benzinkutakon és mindenütt.

Hozzátették: szélhámosok helyett felelős jegybankra, és az euró mihamarabbi bevezetésére van szükség.

fotó: Demokratikus Lendület / Facebook

Az ügyben a napokban Molnár Csaba, a DK brüsszeli képviselője is megszólalt, figyelmeztetve, hogy a forint cserben hagyása nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az egész EU-ban Magyarországon a legmagasabb az infláció, a magyarokat sújtja a legnagyobb drágulás Európában.

Molnár szerint a gyenge forint és a gyenge gazdaság már nem a járvány, hanem az Orbán-kormány alkalmatlanságának következménye.

A politikus hozzátette: a DK szerint az egyetlen megoldás a helyzetre az euró mihamarabbi bevezetése lenne, hogy az európai magyar polgárok fizetésének, nyugdíjának értéke ne az olyan szélhámosokon múljon, mint Matolcsy György.

(DEL Facebook / dkp.hu)

Valódi Hírek