A jogászhallgatók kirakták a SZFE-t támogató szalagokat, de az ELTE vezetése egy órán belül leszedette (+fotók)

Pánik.

Villámsebességgel eltávolították az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának bejárata elől azokat a piros-fehér kordonszalagokat, amelyeket a jogászhallgatók tettek ki, jelezve: szolidaritást vállalnak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóival.

Kedden reggel így nézett ki a bejárat:

Szemeszternyitó szolidaritás!Mától az ájk hallgatóinak is van lehetősége kifejezni a szolidaritásukat az szfe…

Közzétette: Jogász Sejt – 2020. szeptember 7., hétfő

.

Majd egy órával később így:

❗️ Az ELTE ÁJK vezetése beállt abba a sorba, akik megakadályozzák, hogy a hallgatóik kifejezzék szolidaritásukat más…

Közzétette: Jogász Sejt – 2020. szeptember 7., hétfő

.

Az akcióról beszámoló Jogász Sejt nevű Facebook-oldalon azt írják: a kari vezetés küldte ki az egyetemi gondnokságot, hogy távolítsák el a tiltakozás nyomait.

“Az ELTE ÁJK vezetése is beállt abba a sorba, akik megakadályozzák, hogy a hallgatóik kifejezzék szolidaritásukat más egyetemtársaikkal.”

– közölték.

A jogászhallgatók további akciókat ígértek mindaddig, míg az SZFE autonómiájának ügye nem rendeződik.

Szegeden is hasonló módon álltak ki egyetemisták az SZFE mellett, és az ő szalagjaikat is leszedették a Szegedi Tudományegyetem épületéről.

(via)