Szakértő: Nagy a baj, nemsokára ezres számban lesznek napi új fertőzöttek

Baljós árnyak.

Robbanásszerű áttöréssel köszöntött be a koronavírus-járvány második hulláma – erről beszélt csütörtökön Oroszi Beatrix, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) infektológiai monitoring teamjének munkacsoport-vezetője.

A munkacsoport modellje szerint augusztus 30-án a legvalószínűbb reprodukciós szám (R)

2-2,5

volt, magyarul egy fertőzött 2-2,5 másik embernek adta át a fertőzést.

Ha a szerdai 365 új fertőzöttel számoljuk a 2-2,5-es reprodukciós rátát, könnyen belátható, hogy rövidesen ezres nagyságrendben jelennek meg az új fertőzöttek.

Oroszi Beatrix

Oroszi Beatrix úgy vélekedett, ez a tendencia drasztikus, határozott intézkedések bevezetését indokolja.

Az első hullámhoz képest különbség továbbá, hogy jelenleg a közösségi terjedés dominál és a fertőzöttek átlagéletkora jelentősen csökkent.

Ez tavasszal 63-67 év volt,

most 32,5 év.

A szakértő hozzátette, bár a járvány kontrollálásának egyik fontos eszköze a tesztelés, nálunk kevéssé használják ki az ebben rejlő potenciált.

A munkacsoport négyszintű megelőzési stratégiát javasol, melynek részei

  • a kockázatos kontaktusok számának csökkentése,
  • az egyéni tesztelések azonnali bővítése,
  • a felfedezett új fertőzések és kontaktok lehető leggyorsabb elkülönítése
  • és a kötelező maszkhasználat az egészségesek körében.

Félelem és passzivitás helyett tudatosságra és az emberek bevonására, széles körű együttműködésre kell törekedni, a védekezés csak akkor lehet eredményes

– fogalmazott Oroszi Beatrix.

(napi.hu)

Valódi Hírek