A Sándor-palota elől üzenték meg Ádernek, hogy csak egy ócska Orbán-bábu

Egy Göncz Árpádhoz méltó utódot fognak találni a helyére, miután visszaállították a jogállamot – ígéri a DK és a Liberálisok.

Ráczné Földi Judit, a DK elnökségi tagja és Sermer Ádám, a Liberálisok ügyvivője csütörtökön a Sándor-palota előtt kijelentették: Orbánék az elmúlt tíz évben meggyalázták a köztársaságot, valamint nevetségessé és súlytalanná tették a köztársasági elnök szerepkörét is.

“Áder János ugyanis nem a jogállam, a demokrácia őre, csupán a miniszterelnök bábja, akinek pusztán csak annyi a feladata, hogy gondolkodás nélkül aláírjon bármit, amit elé tolnak, újévkor pedig néhány semmitmondó közhelyet elsüssön, majd koccintson.

Felsorolni is nehéz, a Fidesz hány aljas húzásához asszisztált már Áder, meg sem kísérelve úgy tenni, mintha valóban köztársasági elnök lenne, nem pedig fideszes pártkatona.”

– közölte a DK elnökségi tagja.

Ráczné Földi Judit kijelentette: a Demokratikus Koalíció azért dolgozik a többi ellenzéki párttal együttműködve, hogy 2022-ben leválthassák az Orbán-rendszert és a pártállam helyét ismét átvegye a jogállam.

“Valódi jogállam, ahol a köztársasági elnök nem kézi vezérelt pártkatona, hanem valóban a demokrácia őre, aki a magyar emberek érdekeit védi és nem a volt kollégiumi haverjainak piszkos ügyeit fedezi.

Gondoljunk csak a felhatalmazási törvényre, a CEU elüldözésére, a köznevelési törvény módosítására, az új társadalombiztosítási-törvényre, a kulturális törvény módosítására, vagy a rabszolgatörvényre.

Mit sem törődve a tüntetésekkel, az ellenzék tiltakozásával, a szakmai szempontokkal Áder János mindent aláírt gond nélkül, mert ez a feladata, ezért tartják.”

– sorolta Ráczné Földi Judit.

Sermer Ádám hozzátette: bizonyára mindenki ismeri azt az ikonikus fotót, amin a győzelem jelét mutató Göncz Árpád áll a Kossuth téren, eskütétele után.

“Annak a fotónak ereje van, az a kép egy valódi köztársasági elnököt ábrázol. Áder János már semmit sem képvisel azokból az értékekből, amiket egy köztársasági elnöknek vallania kell.

Áder János soha nem lesz valójában Magyarország köztársasági elnöke, legfeljebb a Fideszé.”

– jelentette ki, hozzátéve: az a céljuk,

„hogy 2022-ben véget vessünk Orbán uralmának, és visszaállítsuk a jogállamot a pártállam helyett, 2023-tól pedig Áder János helyett új, valódi köztársasági elnöke lesz az országnak, aki valóban a magyarok érdekében jár el.

Nem lesznek többé cinikusan áttolt törvények, amiket egy báb jóváhagyásával, tiltakozás ellenére erőszakolnak rá az emberekre.”

– közölte a politikus.


.

(dkp.hu)

Valódi Hírek