Két hétig is blokád alatt tarthatják a Színművészetit a hallgatók

Alföldi Róbert közölte: ha kell, ételt, italt és takarót is visz nekik.

15 napja van a Pikó András vezette, ellenzéki többségű józsefvárosi önkormányzatnak, hogy elbírálja a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatónak akcióját, jelesül hogy blokád alá vonták az intézményük Vas utcai épületét.

Az egyetemért és a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium ellen hétfő este tartottak tüntetést.

Ezt követően vették be magukat a diákok az épületbe, mintegy 250-en letáboroztak, a bejáratot pedig elszalagozták, és ők döntik el, milyen vezetőket, oktatókat engednek be, illetve kiket tartanának távol az intézménytől.

fotó: Kremmer Sarolta / 444.hu

A diákok elkötelezettek, addig tartják magukat, amíg erre lehetőségük van.

„Tudjuk, hogy ki azok, akiket nem akarunk beengedni az egyetemre, ők az alapítvány kuratóriumának tagjai, illetve a felügyelőbizottsági tagok”

– üzente Csernai Mihály, a hallgatói önkormányzat (HÖK) elnöke kedden reggel.

Az épület lezárása kapcsán felmerülhet, hogy a hallgatók birtokháborítást követnek el, erről az illetékes önkormányzatnak kell döntenie.

A Pikó András vezette, ellenzéki többségű józsefvárosi önkormányzatnak a törvény értelmében 15 nap áll rendelkezésére, hogy elbírálja az esetet, vagyis a blokádot emelt diákoknak várhatóan két hetük lesz rá, hogy az épületben maradjanak.

A tüntetőkhöz máris több felajánlás érkezett, étel és ital ellátásukat már szervezik. Kedden Iványi Gábor lelkész is meglátogatta az egyetemfoglalókat: bort és cipót vitt nekik.

Támogatásáról biztosította a színművészetis diákokat Alföldi Róbert is, aki azt írta:

„Teljes szolidaritásomról szeretném biztosítani fiatal kollégáimat! Ha bármi kell, szóljatok!… kaja, víz, takaró… bármi. Nagyon sajnálom, hogy nem maradt más eszközötök, de büszke vagyok rátok, és arra is, hogy én is ezen az egyetemen tanulhattam. Hajrá Barátaim!”

Teljes szolidaritásomról szeretném biztosítani fiatal kollégáimat!Ha bármi kell, szóljatok!… kaja, víz,…

Közzétette: Alföldi Róbert – 2020. szeptember 1., kedd

.

(via hang.hu)

Valódi Hírek