Friss: A DK az UEFA-hoz fordul a budapesti Szuperkupa-döntő miatt

Orbán szeptemberben több ezer külföldi drukkert akar beengedni az országba, csak hogy bizonyítsa a Puskás Aréna létjogosultságát.

Mint arról beszámoltunk: Gulyás Gergely pénteken bejelentette, hogy a koronavírus második hulláma miatt a kormány szeptember 1-től lezárja az ország határait.

Így külföldieket csak különlegesen indokolt esetben engednek be, a külföldről hazatérő magyar állampolgárokat pedig 14 napos karantén várja, amit két, itthon elvégzett negatív koronavírus-teszttel lehet kiváltani.

A baj csak az, hogy a szeptember 24-én Budapesten megrendezendő UEFA Szuperkupa-döntőre érkező több ezer szurkoló ez alól is mentesül: őket a magukkal hozott, külföldön elvégzett tesztekkel is beengedik az országba, míg a kormány elől külföldre menekült magyarokat két hétre karanténba zárnák Orbánék

– közölte Barkóczi Balázs, a DK szóvivője.

A Demokratikus Koalíció szerint elképesztő, hogy az Orbán-kormánynak fontosabb a miniszterelnök hobbija, mint a saját állampolgárai.

Mi, európai magyarok elfogadhatatlannak tartjuk, hogy azokat a magyar állampolgárokat, akik külföldről jönnek haza, kötelezik az egyébként rendkívül költséges PCR-teszt elvégzésére, ezzel szemben azok, akik a focimeccsre érkeznek, otthonról is hozhatnak magukkal teszteredményt.

Ezért

levélben fordulunk az UEFA-hoz,

hogy megtudjuk: ki és mi alapján engedélyezte a meccs megtartását, és hogyan szavatolják azt, hogy az azon résztvevő szurkolók biztonságban legyenek.

Főleg úgy, hogy maga a kormány hangoztatja: Magyarországon kívül a koronavírus szempontjából minden más ország veszélyes

– közölte a párt szóvivője, aki hozzátette:

“Senki sem gondolhatja komolyan, hogy most képesek lesznek lebonyolítani egy ilyen nagy horderejű eseményt, vagy hogy képesek lesznek szavatolni az azon részt vevők biztonságát.”

Bővebben a videóban:


.

Valódi Hírek