Kiderült: Itt tartották a szombati bulit, ahol a fideszesek elkaphatták a koronavírust

Száznál is többen voltak.

A nap híre, hogy lassan a fél kormány házi karanténba kényszerül, miután Hollik István csütörtökön bejelentette: megfertőződött a koronavírussal.

Hollik szombaton részt vett azon a Balaton-felvidéki kerti partin, amelyet Schaller-Baross Ernő, a miniszterelnökség helyettes államtitkára rendezett.

Schaller-Baross Ernő

A hatóságok Hollik pozitív tesztje után a kontaktkutatás alapján értesítették a rendezvény azon résztvevőit, akiknél fennállhat a fertőzés veszélye, mert közvetlenül érintkeztek a politikussal.

Így Schaller-Baross főnöke, Gulyás Gergely miniszter és Orbán Balázs államtitkár is karanténba került, az eset miatt pedig el kellett halasztani a tihanyi Tranzit fesztivált, mivel Hollik is a szervezők között volt.

Délután az is kiderült, hogy a rendezvényen a Miniszterelnöki Kabinetiroda több vezetője és munkatársa is találkozott Hollikkal, így Kovács Zoltán és Dömötör Csaba államtitkár, valamint Farkas Örs szóvivő is házi karanténba kényszerült.

(Szintén karanténba került Varga Judit igazságügyi miniszter, de ő azt írta, hétfőn került kapcsolatba egy koronavírus-fertőzött személlyel.)

A 24.hu megtudta: a hétvégi rendezvény a Veszprém megyei Zsófiapusztán zajlott,

száznál is több résztvevővel,

noha Hollik azt állította: egy kisebb kerti parti volt, amelyen viszonylag kevesen vettek részt.

kép: Google StreetView

A helyszín a Zichy-Schaller kúria volt (képünkön).

A XIX. századi épületegyüttes 2007-ben került a Schaller családhoz (a 33 éves politikus és édesanyja tulajdonában van, a holtig tartó haszonélvezeti jog pedig apjáé), és az utóbbi években teljesen felújították.

Az életrajza szerint osztrák-magyar kettős állampolgár Schaller-Baross Ernő hosszú ideig a Fidesz külkapcsolatait intéző csapat tagja volt, a pártalapítvány külügyi igazgatójaként, majd a frakció tanácsadójaként, különösen német nyelvterületen segített be Gulyás Gergelynek.

A lap a mobiltelefonján hívta Schaller-Baross Ernőt, hogy kik vettek részt az általa szervezett összejövetelen, és milyen óvintézkedéseket tettek, de a helyettes államtitkár elfoglaltságára hivatkozva letette a telefont.

(24.hu)

Valódi Hírek