Lemondott Pálffy Ilona: 9 évre Orbánék nevezhetik majd ki a választási iroda új vezetőjét

Több változás is jöhet a választási törvényben.

Augusztus 31-i hatállyal lemondott a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöki tisztségéről Pálffy Ilona és nyugdíjba vonul – közölte az NVI kedden az MTI-vel.

Mint írták, Pálffy Ilona kedden találkozott a parlamenti frakcióval rendelkező pártok képviselőivel és ismertette velük lemondó nyilatkozatát.

Pálffy Ilona az NVI elnöki tisztét az iroda megalakulása, 2013. május 24-e óta töltötte be.

Utódját – a miniszterelnök javaslatára – a köztársasági elnök nevezi ki kilenc évre.

A frakciók képviselőivel történt megbeszélésen szóba kerültek a NVI törvénymódosító javaslatai, amelyek a választási törvényre, illetve az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényre vonatkoznak.

Az egyik javaslat szerint Pest megyében változna a 12 országgyűlési egyéni választókerület beosztása úgy, hogy a választókerületek lakosságszámának átlagtól való eltérése ne haladja meg a törvényben rögzített értéket.

Az NVI egy másik javaslata szerint felfüggesztenék azoknak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgároknak a regisztrációját, akik az elmúlt két választáson nem küldtek vissza levélszavazási iratot, és más formában sem léptek kapcsolatba a Nemzeti Választási Irodával.

Az NVI javasolja továbbá, hogy az átjelentkezők számára kijelölt szavazókörök alszavazókörökre legyenek bonthatók, így ugyanazon épületen belül több külön teremben, gyorsabban történne a szavazás.

Az Alkotmánybíróság (Ab) határozatának megfelelően átdolgoznák a választási plakátok szabályozását is, rögzítve az ingyenesen elhelyezhető plakátok számára biztosítandó felületeket. Ugyancsak az Ab határozata alapján változna a vissza nem vitt ajánlásgyűjtőívek szankcionálási rendszere is.

Valódi Hírek