Kiderült, hány ember hiányzik az egészségügyből: A járvány idején ez végzetes lehet

“Az ágazat léte, működése nagyon súlyos veszélyben van” – állítják a szakemberek.

Hat és fél ezer dolgozó tűnt el egy év alatt az egészségügyi rendszerből a Független Egészségügyi Szakszervezet szerint. Soós Adrianna elnök szerint leginkább

az alacsony bérek miatt

hagyják el a pályát a szakemberek.

Én úgy gondolom, hogy hosszú heteknek kell eltelnie addig, amíg visszaáll a teljes rend, legoptimálisabb viszonyok között várhatóan körülbelül két hónap, de inkább annál valamivel hosszabb-rövidebb idővel több.

Ezt pontosan két hónapja mondta Kásler Miklós nyilatkozata óta, a Független Egészségügyi Szakszervezet szerint azonban nyoma sincs a változásnak.

Sőt: Soós Adrianna szerint tavalyhoz képest

6 és fél ezerrel kevesebb a szakember,

így – mint mondta – egy meggyengült egészségügy áll szemben a járvány következő hullámával.

A munkakörülmények, az alacsony keresetek, a túlterhelés miatt továbbra sem sokan jönnek a fiatalok közül a szakmába. Eközben öregszik az állomány, és egyre többen mennek el nyugdíjba.

Az egyik ok továbbra is az, hogy késlekednek azok a bérintézkedések, amelyek továbbra is szükségesek lennének” – fogalmazott a szakszervezeti elnök az ATV Híradójának. Soós Adrianna szerint a kevesebb alkalmazott miatt csökkent kapacitással tud csak működni az ellátórendszer is.

A KSH adatai megerősítik szavait: az aktív ágyaknak 53 százalékát használják most, szemben a tavalyi 68 százalékkal. A krónikus férőhelyeknek is csak a fele foglalt, egy éve még 85 százalékát használták ki.

A DK szakpolitikusa, Dr. László Imre azt mondta: a kormány felelőssége, hogy stabilizálja az egészségügy helyzetet.

A béremelések majdnem az infláció mértékében történtek meg, csupán jelzésértékűen. Stabilizálni kellene a terület működését minden irányban: ez az egyetlen lehetőség ma” – fogalmazott.

Kásler minisztériuma szerint azonban semmi baj nincs: az EMMI az ATV Híradójával azt közölte, hogy jelentősen nőtt az egészségügyi dolgozók megbecsülése, aminek hatására az utóbbi évben csaknem hatezerrel több orvos dolgozik, és csökkent az elvándorló szakemberek száma is.

(ATV nyomán)