Az Origo korábbi tulajdonosa 42 millió forintos állami támogatással építkezik a Balatonon

Megérte a mocsok munka.

Az Origo korábbi tulajdonosa, Száraz István cége, a Dry Beta Kft. a Kisfaludy hotel-és panziófejlesztési program részeként 42 millió forint állami támogatást kapott egy négycsillagos panzió megépítésére – írta a 24.hu.

A Magyar Turisztikai Ügynökség még tavaly 43 milliárd forintot osztott szét 625 projektre.

Száraz István a lappal azt közölte: a Frida nevű panzió munkálatai már 2019-ben megkezdődtek. A Balatonakarattyán épülő panzió hatszobás lesz, és már idén megnyílik.

A 24.hu hozzáteszi: Száraz István mostanra teljesen kiszállt a média világából. A kormányközeli Origót kiadó New Wave Media Csoport 2017-ben került tőle a jegybankelnök fiához, Matolcsy Ádámhoz. A We Love Budapest Kft.-nek pedig idén nyárig volt a tulajdonosa. Utóbbi üzemelteti a We Love Budapest és a We Love Balaton oldalakat, amelyekről a hvg360 írta meg, hogy a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítványhoz kerültek júliusban.

Száraz Istvánnak egy másik cége is van, arról tavaly derült ki, hogy jópénzért intézheti a Matolcsy György elnökölte Magyar Nemzeti Bank (MNB) kommunikációs feladatait: nettó 2,9 milliárd forintot kap.

(24.hu/hvg.hu nyomán)

Valódi Hírek