A pancser fidelitaszosok megpróbálták megzavarni Gyurcsány nyári egyetemét

Féltékenyek.

Nagy sikerrel zajlik Gyurcsány Ferenc nyári egyeteme Balatonlellén, ahová a 35-szörös túljelentkezés után 80 szerencsés fiatalt válogattak be.

A négy napos program során a résztvevők „jobban megismerik majd a napi politikai működését, a magyar politika viszonyait, a politikai kommunikáció működését és a DK politikusait.”

Gyurcsány kedden a közösségi oldalán osztott meg képeket az éppen zajló rendezvényről:

80 fővel tegnap délután elindult az első nyári egyetemem.

Közzétette: Gyurcsány Ferenc – 2020. augusztus 11., kedd

.

Gyurcsánynak a fiatalok körében tapasztalható népszerűségére láthatóan nagyon féltékeny lett a Fidelitas.

Az ország legcikibb és legszánalmasabb ifjúsági szervezete ezért kedden ellenkampányba kezdett a helyszínen.

A balatonlellei strandbejárat közelében elhelyezett óriáskivetítőn a 2006-os zavargások során készült képeket mutatnak be a rendőri fellépésről, valamint hangfalakból bömböltetik Gyurcsány Ferenc félórás őszödi beszédének néhány manipulatív módon kivágott másodpercét.

Illés Boglárka, a Fidelitas nevű trafiktulajdonos-keltető szervezet elnöke a keddi sajtótájékoztatón azt hazudta, hogy amikor Gyurcsány Ferenc vezette a kormányt, akkor „egekbe szökött” az államadósság, elvették a 13. havi nyugdíjat, elvették az otthonteremtési támogatást, megadóztatták a vállalkozókat, és a rezsi is folyamatosan nőtt.

Jogszerű? Arányos?Ha nem emlékszel 2006-ra, mi megmutatjuk, hogy ki az a Feri!

Közzétette: Illés Boglárka – 2020. augusztus 11., kedd

.

A fidelitaszos vezető szerint fontos erre felhívni a fiatalok figyelmét, ezért indították a „szembesítő” kampányukat, amely online is zajlik hétfő óta.

Beszélt arról is, hogy az interneten látható videójuk Gyurcsány Ferenc „tíz főbűnét” idézi fel.

Balatonlellén a keddi napon tart a kivetítőn, kihangosítással zajló kampány, ami ezt követően az online térben folytatódik – mondta a címeres nullákat tömörítő Fidelitas elnöke.

(MTI korrigálva)

Valódi Hírek