Mi történt? Fideszes képviselőt akar bolondok házába küldeni Bayer Zsolt

Csodálatos öngól.

Hétfőn rendkívüli ülésnapot tartottak a parlamentben, amelyet a DK kezdeményezett azért, mert Orbán Viktor a júliusi EU-csúcson szembement az Országgyűlés egy korábbi döntésével.

Latorcai János elnök viszont a napirendről való szavazásnál megállapította, hogy mivel összesen 35 képviselő jelent meg, a Ház határozatképtelen, nem lehet elfogadni a napirendet, és mintegy fél óra elteltével bezárta az ülést.

Bayer Zsolt kedden erről (a szerinte értelmetlen és felesleges) ülésről írt cikket a Magyar Nemzetbe, amelyben azt fejtegette, hogy a 42-ből 7 ellenzéki képviselő el sem ment a parlamentbe.

Azt írta:

„Végül elment tehát harmincöt ellenzéki képviselő, beültek és szavaztak. Igennel szavazott 33, egy nemmel, egy pedig tartózkodott. Fogalmam sincs, mi volt az, amiről szavaztak, de teljesen mindegy is.

Viszont külön elbeszélgetnék azzal a kettővel, aki odament egy nemet és egy tartózkodomot nyomni.

Nekik egészen biztosan szükségük lenne egy beutalóra abba az intézménybe, amely ápolt park mélyén található és rács van az ablakain.”

Bayer Zsolt itt egyértelműen arra utalt, hogy annak a két képviselőnek, aki nemmel szavazott, illetve tartózkodott, bolondok házában lenne a helye, és ha ellenzéki politikusok lennének, ez a két döntés valóban értelmetlen lenne.

Bayer azonban nem vette észre, hogy a 35 megjelent képviselő közül nem mindenki volt ellenzéki.

Az, aki nemet nyomott a napirend megszavazására, nem más, mint a fideszes Szűcs Lajos, aki pedig tartózkodott, az Ritter Imre nemzetiségi képviselő volt, aki egykor a Fidesz-KDNP színeiben önkormányzati képviselő volt Budaörsön.

Bayer tehát a két fideszes képviselőt küldené bolondok házába.

(Köszönjük a találatot a 24.hu-nak!)

Valódi Hírek