Orbán százmilliókkal támogatott meg egy erdélyi bokszklubot, most tették le az alapkövét (+fotók)

Böjte Csaba is megáldotta az építkezést.

Gyergyószentmiklóson szombaton délben letették annak az ökölvívó központnak az alapkövét, amelyet a magyar állam támogatásával épít fel az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportegyesület.

A központ a Magyar Ökölvívó Szövetség tulajdonába kerül.

A rendezvényen Bajkai István, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke is részt vett, és beszédet mondott.

Az esemény végén a magyar közmédiának úgy nyilatkozott: az épület több lesz egy egyszerű sportközpontnál, közvetve az erdélyi magyarok szülőföldön való megmaradását is szolgálja.

Bajkai azt mondta: a céljának tekinti, hogy a magyar ökölvívó-bajnokságot kiterjesszék az egész Kárpát-medencére, és a nyílt bajnokságon az erdélyi fiatalok is jó eséllyel induljanak.

Huszár Árpád, a Godako egyesület elnöke az elégedettségének adott hangot, amiért a gyergyói gyermekeknek immár olyan körülményeket tudnak biztosítani a fejlődéshez, amilyeneket az eddigi eredményeikkel kiérdemeltek.

A rendezvényen Böjte Csaba ferences szerzetes, a Szent Ferenc Alapítvány elnöke is megjelent.

A sportközpontnak nyolc hónap alatt kell felépülnie.

Az 1601 négyzetméter alapterületű épület egyik része versenyek lebonyolítására lesz alkalmas, a ring körül 800 nézőt befogadó lelátó épül.

Az edzéseket kiszolgáló épületrészben egy 270 négyzetméteres edzőtermet alakítanak ki, ahol egyszerre 40 sportoló dolgozhat, egy másik, 140 négyzetméteres teremben a sportolók erőnlétét fejlesztik.

Az épületben emellett öltözők, masszázsszoba, mosdók és orvosi szoba is helyet kap.

Az építkezésre 380 millió forintot szánnak, további 10 millió forintot pedig eszközvásárlásra, berendezésre fordítanak.

A Huszár Árpád által vezetett gyergyószentmiklósi Godako sportegyesület öt éve próbálja meghonosítani Erdélyben az ökölvívó akadémiai rendszert.

A magyar kormány 2017 decemberében döntött arról, hogy

452 millió forinttal

támogatja a gyergyószentmiklósi sportközpont felépítését.

A következő évben a székelyföldi város észak-nyugati kijáratánál vásároltak telket a létesítménynek, melyen most kezdődhet el az építkezés.

Eljött az a pillanat, amit már nagyon vártunk.Szombaton, 2020 augusztus 1-jén megtörtént az Erdélyi Godako Ökölvívó…

Közzétette: Madárfészek – Godako Ökölvívó Akadémia Gyergyószentmiklós – 2020. augusztus 1., szombat

.

(via)

Valódi Hírek