Hároméves rekordot döntött a munkanélküliség Magyarországon

Ebből nehéz lesz jól kijönni.

Noha 58 ezren visszatértek a munkába májusról júniusra, de a munkanélküliség így is megugrott.

Az ok egyszerű: sokan, akik a válság elején elvesztették az állásukat,

csak most kerültek be hivatalosan is a munkanélküliek közé,

ahogy a korlátozások enyhítésével el tudtak kezdeni munkát keresni.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 4,6 százalékos volt a munkanélküliség idén a járvány miatti válság legsúlyosabb időszakában, április és június között. Ez azt jelenti, hogy az egy évvel korábbinál 1,3 százalékkal nagyobb a munkanélküliség, a mostani a 2017. február-áprilisi óta a legmagasabb mutató. Április és június között a munkanélküliek átlagos létszáma

214 ezer fő volt.

Csak májusról júniusra 25 ezer fővel nőtt a munkanélküliek száma.

A foglalkoztatottak átlagos létszáma ebben az időszakban 4 millió 408 ezer fő volt.

Idén február és április között, amikor már látszottak a járvány hatásai, de még sokan nem kezdtek el munkát keresni, 3,7-ről csak 3,8 százalékra emelkedett a munkanélküliség papíron, májusban már 4,1 százalékra nőtt, most pedig már ennél is magasabbra.

A KSH módszertana szerint munkanélkülinek az számít, akinek nincs állása, de aktívan keres munkát és két héten belül munkába tudna állni, ha kellene.

Aki nem dolgozik, de nem keres munkát vagy nem tudna azonnal visszatérni, azt inaktívnak könyvelik el.

A járvány elején épp emiatt volt látványosan alacsony a munkanélküliségi ráta, hiszen a korlátozások miatt alig volt valaki, aki megfelelt volna mindkét feltételnek.

Az is kiderül a számokból, hogy a válság jobban sújtotta a munkaerőpiacon alapból hátrányban lévő nőket: az ő munkanélküliségi rátájuk 1,7, a férfiaké csak 1,0 százalékkal nőtt.

A munkanélküliség átlagos időtartama egy év alatt majdnem a felére csökkent, 8 hónap volt. A munkanélküliek 20,9 százaléka keresett legalább egy éve állást – ez rendes körülmények között nagyon jó hír volna, de a mostani helyzetben itt torzít a statisztika, hiszen azok, akik a járvány miatt vesztették el a munkahelyüket, értelemszerűen még nem kereshetnek állást minimum egy éve.

(hvg.hu nyomán)

Valódi Hírek