Kiderült, ki halhat bele nagyobb eséllyel a koronavírus-fertőzésbe

Nem csak az életkor számít.

Egy minden korábbinál nagyobb mintájú vizsgálat során arra keresték a válaszokat brit kutatók, hogy melyek azok a tényezők, amelyek növelik annak valószínűségét, hogy a koronavírussal fertőzött személy belehal a betegségbe.

E tényezők közé nem csak az életkort sorolták: számít az is, hogy a fertőzött férfi vagy nő, sőt az is, hogy milyen a bőrszíne, vagyoni helyzete.

Ez utóbbi azért fontos, mert nem mindenki jut hozzá nélkülözhetetlen kezelésekhez. Számít az is, hogy van-e valamilyen alapbetegsége.

Ez utóbbiak közé tartozik a cukorbetegség, az átlagosnál súlyosabb asztma, de még a komolyabb elhízás is – írta összefoglaló cikkében a hvg.hu.

A vizsgálatot több mint 17 millió brit felnőtt adatait felhasználva végezték. Közülük csaknem 11 ezren a koronavírus vagy szövődményei miatt hunytak el.

A tudósok azt találták, hogy a 80 évnél idősebb fertőzöttek sokkal nagyobb veszélyben vannak, mint a 40 éves betegek.

Az adatokból az is kiderült, hogy

a férfiak nagyobb valószínűséggel halnak meg

a koronavírustól, mint a nők: a szigetország összes halálesetét nézve 60 százalék volt a kórban elhunyt férfiak aránya.

A tanulmány megerősítette azt is, hogy a afroamerikaiak, a dél-ázsiaiak, valamint a többi etnikai kisebbségi csoportba tartozók nagyobb valószínűséggel haltak meg a koronavírus miatt, mint a fehér páciensek.

Eddig több mint 11,5 millióan fertőződtek meg, és csaknem 600 ezer beteg halálát okozta a 2019 végén kitört koronavírus-járvány világszerte. A járvány felbecsülhetetlen gazdasági károkat is okozott.

Itthon közben 13 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4247 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 595 fő, 3073-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 579.

Valódi Hírek