Friss kutatás: Lassan 20 százalékon áll a DK, de még mindig sok a fideszes (+grafikon)

Fej-fej mellett a kormánypárt és az egyesült ellenzék.

Hétfőn közzétette legfrissebb közvélemény-kutatási eredményeit a kevés hiteles intézetek egyike, az IDEA Intézet.

A felmérés szerint a Fidesz–KDNP támogatottsága a teljes népességen belül 34 százalékos, a biztos szavazóknál pedig kereken 50 százalékos, a másik 50 százalékon az ellenzéki pártok osztoznak.

A kutatás kitér a tipikus Fidesz-szavazók profiljára is: kiderül, hogy a kormánypártot támogatók átlagos életkora 45 év, relatív többségük szakmunkásképzőt végzett, kétharmaduk kisebb városokban vagy községekben él.

Ami az ellenzéki erőviszonyokat illeti: tartósnak bizonyult a tavaly májusi átrendeződés, amikor a DK vált az ellenzéki oldal vezető erejévé. Sőt, Gyurcsányék az EP-választáson elért 16 százalékukat mostanra

18 százalékra

tudták bővíteni.

Az ellenzéki ranglista második helyén továbbra is a Momentum áll: ők 10 százaléknyi biztos pártválasztót tudhatnak maguk mögött.

A Jobbik és az MSZP befagyott a tavalyi EP-eredményükön: egyaránt 6-6 százalékon állnak.

Itt a teljes grafikon (zölddel a teljes népesség, pirossal a biztos szavazók):

.

(IDEA Intézet / 24.hu)

 

Valódi Hírek