DK: „Nem szavazzuk meg a költségvetési törvényt” – Az is kiderült, hogy miért

A Fidesz semmibe veszi az országot a DK szerint.

Hetekkel ezelőtt, a 2021-es költségvetés tervezetének benyújtása során ismét kiderült, mit gondol a Fidesz az ország jövőjéről, milyen sorsot szán a magyaroknak. Nem túl meglepő módon a gyengeség és a gyávaság költségvetéséből az derül ki, hogy semmibe veszik az országot és a lakóit, az Orbán-rezsim nem néz szembe a problémákkal és nem akarja megoldani azokat” – áll Varju László lapunkhoz eljuttatott közleményében.

A Parlament Költségvetési Bizottságának elnöke, a DK alelnöke azt írta: a Demokratikus Koalíció a Fidesszel szemben olyan költségvetést tervez a jövő évre az országnak, ami méltányos, szociálisan érzékeny és ésszerűen tervezhető.

Mi, európai magyarok kiállunk az ország és az emberek mellett, a szakmailag gyenge és politikailag gyáva költségvetés ellen. Ezért a mai költségvetési szavazáson nem támogatjuk a közmédia támogatásának emelését és az önkormányzatok további sanyargatását, amik semmilyen értelmes célt nem szolgálnak a fideszes hatalomfitogtatáson kívül, ezzel szemben kiállunk például a pedagógusok és a szociális területen dolgozók béremelése, a méltányossági nyugdíj vagy a családi pótlék összegének emelése mellett” – közölte a DK alelnöke.

Valódi Hírek