Nem várnak Orbánra: Újbuda 150 ezer forintos jutalmat ad minden szociális dolgozójának

A kormány nem segít, a forráshiányos ellenzéki önkormányzat igen.

Tegnap írtuk meg, hogy egy szakszervezet már éhségsztrájkot hirdetett, mert a szociális dolgozók egyszerűen kimaradtak a kormány által adott 500 ezres rendkívüli juttatásból.

A DK-s vezetésű XI. kerület ma közleményben tudatta, hogy Újbuda önkormányzata Bakai-Nagy Zita szociális ügyekért felelős alpolgármester kezdeményezésére saját forrásból

150.000 forintos

pénzjutalmat ad a kerület szociális ágazatában dolgozó munkatársainak, annak ellenére is, hogy a kerület a kormányzati megszorítások miatt igen nehéz gazdasági helyzetben van.

Bakai-Nagy Zita, Újbuda szociális ügyekért felelős alpolgármestere

Mint írják:

„Az elmúlt 14 hétben a szociális területen dolgozók egyébként sem könnyű feladatai megsokszorozódtak, ám ők magas szakmai tudással és elhivatottsággal, zokszó nélkül tették a dolgukat, olykor saját egészségüket kockáztatva.

Megbecsülésünk kifejezéseként bruttó 150 ezer forintot adunk

  • az Újbudai Szociális Szolgálat,
  • az Újbudai Humán Szolgáltató Központ
  • és az Újbudai Idősek Háza

minden, összesen 166 dolgozójának, egész Újbuda nevében megköszönve áldozatos munkájukat.”

Valódi Hírek