Most jelentették be: A főváros elkezdi kivizsgálni a Tarlós-korszak mocskos korrupciós ügyeit

Nem fognak unatkozni.

Vizsgálóbizottságot alakít a Fővárosi Közgyűlés az elmúlt évek korrupciógyanús ügyeinek kivizsgálására – jelentette be Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes szerdai sajtótájékoztatóján.

A javaslat négypárti – MSZP, DK, Párbeszéd és Momentum – előterjesztésben kerül a testület elé, amelyet támogat Karácsony Gergely főpolgármester is.

Kerpel-Fronius közölte azt is: a Fidesz is delegál tagokat a testületbe. Mint mondta, az elmúlt években sok olyan budapesti ügy volt, amely a sajtó és a korrupciókutató civilek érdeklődésére tartott számot.

A főpolgármester-helyettes kiemelte: fontos, hogy utánajárjanak ezeknek az ügyeknek, és ha kell, büntetőfeljelentést tegyenek. Szükségesnek nevezte a tapasztalatok beépítését is a fővárosi cégek gazdálkodásába.

A testületet Havasi Gábor (Momentum), Budapest egészségügyi tanácsnoka vezeti.

Havasi Gábor azt mondta: vizsgálni fogják

  • a patkánymentesítésre 2018-ban kiírt közbeszerzést,
  • az állatkerti Biodóm létesítését,
  • a parkolási rendszer elmúlt 15 éves működését,
  • a Rác fürdő projektet,
  • a 3-as metró felújítását,
  • a 4-es metró építését,
  • az elektronikus jegyrendszer-projektet
  • és a Bálna eladását.

Kerpel-Fronius Gábor elmondta: támogatják Láng Zsolt (Fidesz) módosító javaslatát, hogy 2010 előtti ügyeket is vizsgáljanak, azt azonban nem, hogy az eredeti javaslatban szereplő 2021. december 31. helyett már az év végére készüljön el a jelentés.

Valódi Hírek