Leszavazta a Fidesz, amit korábban ünnepélyesen beígért: Nem adnak pénzt Érd útjainak leaszfaltozására

Bősz Anett felszólította az érdi KDNP-s képviselőt, hogy nyújtsa be ő a törvénymódosítást.

Bősz Anett, a Liberálisok elnöke, a DK frakcióvezető-helyettese kedden módosító javaslatot nyújtott be a jövő évi költségvetéshez, amely forrásokat csoportosított volna át Érd és térségének úthálózatának felújítására, fejlesztésére.

A Fidesz-KDNP a többi 808 ellenzéki módosító javaslattal együtt ezt is leszavazta.

Bősz Anett ezért most Aradszki Andráshoz, Érd kormánypárti országgyűlési képviselőjéhez, valamint Kósa Lajoshoz, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős miniszterhez fordul segítségért, akik 2018-ban bejelentettek egy 60 milliárdos útfelújítási csomagot, amely sajnos azóta sem valósult meg.

„Bízunk abban, hogy a kormánypártok érdeke is, hogy sor kerüljön a beruházásra, ezzel segítve az érdiek mindennapjait, hiszen a fideszes érdi városvezetés előterjesztésére a város akkori közgyűlése még egy határozatot is elfogadott az utak korszerűsítéséről és annak ütemezéséről.”

– fogalmazott Bősz Anett.

A Liberálisok országgyűlési képviselője Érd és térsége parlamenti képviselőjéhez fordul, hogy ő kezdeményezze az említett 60 milliárdos felújítást, bízva abban, hogy a többi kormánypárti módosító javaslathoz hasonlóan tőle elfogadja majd ezt az országgyűlés.

„Arra kérjük Aradszki Andrást, hogy forduljon a miniszterelnökhöz, és az illetékes miniszterhez segítségért a források átcsoportosításának érdekében.”

– szólította fel a KDNP-s képviselőt a korábbi ígéretének betartására Bősz Anett.

Érd megyei jogú város, amelynek 400 kilométernyi úthálózatából 300 kilométer jelenleg sem rendelkezik szilárd útburkolattal.


.

Valódi Hírek