66 százalékos burkolt rezsiemelés jön jövőre – enélkül nem tudnák elszállítani a szemetet a házunk elől

Ennyit a rezsicsökkentés hatalmas sikeréről.

50 milliárd forintot szán a kormány jövőre a hulladékszállítás állami támogatására – vette észre a Népszava a költségvetési törvény tervezetében.

Ez körülbelül kétharmada annak a bevételnek, amit a „rezsicsökkentett” kukacsekken keresztül a lakosság évente befizet.

Az Orbán-kormány tehát elbújtatva, kerülőúton, az adónkból körülbelül 66 százalékos rezsiemelésnek megfelelő összeget fizet ki annak érdekében, hogy a kukások jövőre is elvigyék a házunk elől a szemetet.

Ráadásul ez a pénz első körben nem is a helyi, önkormányzati hulladékcégekhez folyik be, hanem a „kukahopldinghoz”, azaz az állami Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelőhöz.

A cég gazdálkodása átláthatatlan, a helyi hulladékcégek egyre inkább anyagi kivéreztetésükre és csődközeli állapotra panaszkodnak.

A költségvetés tervezete szerint a kukaholding az 50 milliárdot a helyi hulladékszállítók „díjbevétellel nem fedezett” tevékenységének kifizetésére kapja.

Elegendő bevétel pedig a hazug rezsicsökkentés miatt nem keletkezett a szemétszállító cégeknél.

Hasonló a helyzet a víz- és csatornaszolgáltatás frontján is. A költségvetési tervezet szerint az állami tulajdonú térségi víziközműcégek 2021. évi pluszpénz-igénye a bértámogatásokkal együtt 23 milliárd forint.

A kormány 2021-es költségvetési tervezete tehát, ha áttételesen is, de világosan rámutat: az Orbán-kormány egyik fő ideológiai pillérének számító rezsicsökkentés nyomán a két ágazat nem jut e két alapvető közműszolgáltatás fenntartására elegendő összeghez – írja a Népszava.

Valódi Hírek