Pert indít a minisztérium az MSZP kamuvideója miatt, rémhírterjesztés a vád

Hiába próbálták azóta letörölni mindenhonnan.

Kedden délután az Emberi Erőforrások Minisztériuma bejelentette, hogy

rémhírterjesztés ügyében

büntetőfeljelentést tesznek az MSZP elhíresült kamuvideója miatt, amelyben egy magát mentősnek kiadó ismeretlen nő azt állította, hogy tíz, a koronavírus miatt a kórházból hazaküldött beteg közül 9 meghalt.

Az MTI-nek eljuttatott közleményben az EMMI azt írja:

„A MENTŐSKÉNT NYILATKOZÓ NŐRŐL KIDERÜLT, HOGY SEM AZ ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT, SEM A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓI KAMARA, SEM AZ ÁLLAMI EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓKÖZPONT NYILVÁNTARTÁSÁBAN NEM SZEREPEL, SŐT AZ ÁLTALA MEGNEVEZETT SZAMARITÁNUS MENTŐSZOLGÁLAT IS HATÁROZOTTAN CÁFOLTA, HOGY A HÖLGY VALAHA IS DOLGOZOTT VOLNA NÁLUK.”

Hozzáteszik:

„Az EMMI álláspontja szerint a videóban elhangzott hamis állítások a jelen veszélyhelyzetben különösen alkalmasak voltak a társadalomban indokolatlan nyugtalanság keltésére, az egészségüggyel szembeni közbizalom aláásására, ezen keresztül a járvánnyal szembeni védekezés hatékonyságának lerontására”.

Hozzátették azt is, hogy az állítások, valamint az, hogy a nyilatkozó személy

magát mentőtisztnek kiadva

fogalmazta meg őket, súlyosan sértették az egészségügy egész szervezetrendszerét, sárba rántva az egészségügyi dolgozók szakmai becsületét, amelyet a minisztérium ezúton is visszautasít.

A videót az MSZP megtévesztő módon az OMSZ központi mentőállomásánál, parkoló mentőkocsik mellett vette fel, noha a nőnek sem az OMSZ-hez, sem az általa később megnevezett Szamaritánus Mentőszolgálathoz semmi köze nincs.

A nő az ATV hétfő esti Egyenes beszédében is szerepelt, de itt sem tudta megnevezni, hogy melyik mentőszolgálatnál dolgozik, a műsorban néha össze-vissza beszélt, illetve bizonyos kérdések után kínosan hallgatott.

Miután kiderült, hogy egy szélhámos bepalizta az MSZP-t, a párt megpróbálta mindenhonnan letörölni a videót, de a Magyar Nemzet lementette azt, >>ide kattintva<< továbbra is elérhető.

(Index nyomán)

 

Valódi Hírek