Az Európai Bizottsághoz fordul a DK, miután Hoppál Péter a Népszava bezáratásával fenyegetőzött

Pedig ők senkit nem hallgattatnak el.

Úgy látszik, nem nyugszik a Fidesz, míg fel nem számolja a még meglévő kritikus médiát – írja közleményében Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke és EP-delegációvezetője.

Legújabb áldozatként a Népszava került célkeresztbe. Egyetlen bűnük egy trianoni karikatúra, ami miatt Hoppál Péter miniszteri biztos rögtön bezárással fenyegette meg a lapot.

Jól ismert fideszes tempó ez

– írja.

A Népszabadság bezárásánál láttuk, Orbánék erővel szétvernek mindent, ami nem simul bele a bólogatókkal teli NER-világukba.

Orbán Viktor nem tűr semmilyen kritikát, és most már a bátornak hazudott képviselői is kitanulták, ami nem megy ésszel, elveszik erővel.

A Demokratikus Koalíció nem tűri, hogy a szabad sajtót fenyegessék.

Orbán személyi kultuszra épülő rendszerében ez lehet elfogadott, de Európában, ahová a magyarok tartozni akarnak, elfogadhatatlan.

Az Európai Bizottsághoz fordulunk, és mindent meg fogunk tenni, hogy megvédjük a még életben lévő és szabadon dolgozó szerkesztőségeket – zárja közleményét Molnár Csaba.

Valódi Hírek