Kiderült: Nekik lesz kötelező a koronavírus elleni védőoltás

A járványügyi szakember azt is elmondta, mikorra készülhet el a vakcina.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a járványelemző munkacsoport vezetője az állami rádióban arról beszélt: eddig több mint 50 ezer koronavírus-szűrést végeztek.

Szerinte már

novemberre elkészül a védőoltás,

ami bizonyos csoportoknak kötelező lesz.

Így a

  • a 65 év felettieknek
  • azoknak, akiket meglévő betegségeik miatt rizikócsoportba soroltak
  • a kórházi dolgozóknak
  • az idősotthonok munkatársainak.

Merkely Béla hozzátette: a maszk hordása zárt térben még mindig fontos, hiszen naponta átlag húsz új esetet regisztrálnak. Minden egyes eset mögött lehetnek olyanok, akik kevés tünettel rendelkeznek, így betegségüket nem bizonyítják.

A betegek tíz százalékát jelentő

szuperfertőzők

akár százakat is megfertőzhetnek.

Az idősek közül kerül ki a legtöbb koronavírussal fertőzött és elhunyt is, közölték az MTI híre szerint a koronavirus.gov.hu oldalon hétfő délután. A kormányzati portálon közölt információk szerint az eddigi 4014 igazolt fertőzött 45 százaléka, az elhunytak 89 százaléka 65 év feletti.

A 80 év feletti korosztály különösen veszélyeztetett, az elhunytak csaknem fele ebből a korosztályból kerül ki.

Valódi Hírek