Kiderült, mennyivel csökkent Orbán Viktor fizetése, és az is, hogy miért

Reméljük, nem hiányzik majd nagyon a családi kasszából.

Több mint tíz év után változott a miniszterelnök fizetése – vette észre a Blikk.

Orbán Viktor márciustól

50 forinttal kevesebb fizetést kap.

A kormany.hu-ra feltöltött adatlap szerint bruttó 1 millió 507 ezer 400 forintról

1 millió 507 ezer 350 forintra vágták meg a bérét.

Eddig is Orbán volt a legrosszabbul kereső kormánytag, ráadásul az év elején egy hatalmas emeléssel az államtitkárok is megelőzték Orbánt a fizetési listán: a nem képviselő államtitkárok javadalmazását 1,3 millióról 1 millió 750 ezerre emelték.

A miniszterelnök fizetése lényegében nem változott, technikai jogszabály-módosítás történt a kerekítés számításában” – közölte a Blikk kérdésére Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Ligeti Miklós, az átláthatóságért küzdő Transparency International jogi igazgatója azt mondta a lapnak: tudatos lépés lehet, hogy a kormányfő fizetése elmarad a kormánytagokétól.

A magyar politikai hagyományok része, hogy az első számú vezető puritán módon él, ezt tükrözi a nem kiugró miniszterelnöki illetmény is. Mi akkor tekintenénk hitelesnek ezt, ha emellett egy korrekt, számonkérhető vagyonnyilatkozati rendszer is lenne” – tette hozzá.

Valódi Hírek