Rogán Antal és Cecília már elváltak, de egy ingatlanügy összeköti őket

NER-haszonélvezők egymás között.

Kedden hozta nyilvánosságra a 444.hu, hogy Rogán Antal egy jó helyen lévő budai, zöldövezeti, panorámás luxuslakásba költözött.

Az ügy kirobbanása után Rogánék az Indexnek azt írták,

„ez nem ház, hanem egy háromlakásos társasház, melynek második emeleti lakását bérli a jelenlegi tulajdonostól, nem pedig vásárolta azt”.

Ez tény, ugyanis a tulajdoni lapon Rogán Antal nincs rajta. Csakhogy az Index azt írja, a tulajdoni lap szerint az egész házat áprilisban vette meg N. András a Mészáros Lőrinccel együtt gyakran közbeszerzéseket nyerő Vabeko Kft.-től. A ház egyik lakásában lakik most Rogán, tehát N. Andrástól bérli a miniszter az ingatlant.

Csakhogy van (legalább) egy csavar a történetben, ugyanis idén május 5-én pont N. András volt az, aki megvette Rogán volt felesége, Rogán-Gaál Cecília balatonlellei ingatlanát.

Rogán-Gaál Cecília – aki időközben bepasizott – a pénzből vett egy panorámás, kétezer négyzetméteres telken fekvő nyaralót.

A NER-üzletasszony 143 millió forintot fizetett az ingatlanért, és a tulajdoni lap szerint is ennyi jelzálogot jegyeztek be április 30-án Rogán-Gaál Cecília javára.

N. Andrásról nem sokat tudni, a céginfó szerint 3 cégben érdekelt, és régen két másik vállalkozásban is résztulajdonos volt, ezek a cégek csak pár millió forintos nyereséget értek el.

(Index nyomán)

Valódi Hírek