Nahát: Épp az aszfaltozásért felelős miniszteri biztos panziója előtt aszfaltoznak

Persze állami pénzből, szóval a mi pénzünkből.

Szatmáry Kristóf a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára volt korábban. A fideszes országgyűlési képviselőt 2018 nyarán nevezte ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője miniszteri biztossá. Az lenne a feladata, hogy a budapesti útépítési programot irányítsa, magyarul, hogy

végre leaszfaltozzák a budapesti földutakat.

A volt államtitkár az elmúlt évtizedben Badacsony környékén vásárolt szőlőket, és persze már borokat is forgalmaz. A borászatot Badacsonytomaj fölött, a hegyoldalon kezdték kiépíteni.

A politikus két éve, aszfaltbiztosi kinevezésével egyidőben csaknem 50 millió forintos uniós támogatást nyert ahhoz, hogy pincészete mellé egy panziót is építsen.

A Villa Salve nevű szálláshelyet hamarosan meg is nyitják – ígérik.

Valamilyen oknál fogva a kormány épp tavaly év végén döntött arról, hogy

465 millió forint

támogatást ad Badacsonytomaj önkormányzatának útrekonstrukciós célokra.

A pénzből azt a néhány kisebb forgalmú külterületi utat javítják fel, amelyeken Szatmáryék birtokához, valamint a Ranolder-villához lehet eljutni.

Ez utóbbi korábban a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó BDPST Zrt. tulajdonában volt. Nemrég azonban Rákay „kétmillóan vagyunk” Philip érdekeltségébe került.

„Fejlesztési céljainkat nem aszerint válogatjuk, hogy vannak a településen tehetős vállalkozók, politikusok” – közölte Badacsonytomaj polgármestere, amikor azt kérdezte tőle a 24.hu, miért pont a Szathmáry-birtokhoz vetető kis forgalmú utat újítják fel, miközben a városban akad még jócskán javításra szoruló útszakasz.

Krisztin N. László szerint a hegyoldalban vízszintesen húzódó utak felújítása a kikötő és a hegytető közötti Kisfaludy út fejlesztéséhez kapcsolódik.

A Belügyminisztérium a 24.hu megkeresésére azt írta, a Balaton-parti településnek a múlt év végén folyósították is az összeget.

(Fotó: MTI/ H. Szabó Sándor)

Valódi Hírek