Megfutamodott Orbán, nem mer elmenni az Európai Parlamentbe

Nem akarja, hogy számon kérjék rajta a korlátlan teljhatalmat adó törvényt.

Orbán Viktor levélben közölte az Európai Parlament elnökével, hogy nem ér rá vitázni a felhatalmazási törvényről és a magyar jogállamiságról Brüsszelben, de majd küld a kormány képviseletében egy minisztert.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke korábban úgy nyilatkozott az

Orbánnak teljhatalmat adó törvényről,

hogy „az intézkedéseknek szükségesnek és arányosnak kell lenniük, érvényességüket korlátozni kell, nem tarthatnak határozatlan ideig”.

A járványhelyzetre hivatkozva meghozott jogszabály azonban ennek nem felel meg, erről akarták volna Brüsszelben kérdezni Orbánt,

aki kihátrált a vitából.

Orbán úgy magyarázkodott: most minden erejét és energiáját a járvány elleni védekezés köti le, így a magyar kormány képviseletében Varga Judit igazságügyi és európai uniós ügyekért felelős minisztert küldi maga helyett.

„Tisztelettel kérem, hogy a vitában biztosítson felszólalási lehetőséget Varga Judit miniszternek” – írta Orbán az Európai Parlament elnökének. Levelét maga Varga Judit posztolta ki a Facebook-oldalára:

Az alábbi levélben válaszolt miniszterelnök úr David Maria Sassoli EP elnöknek. A levél fordítása: Tisztelt Elnök…

Közzétette: Varga Judit – 2020. május 12., kedd

A helyzet elég furcsa, ugyanis Orbán valójában épp Varga Judit igazságügyi miniszter korábbi nyilatkozata miatt kapta a meghívót. Varga néhány napja ugyanis azt mondta, az EP a magyar kormány mellőzésével akar ítéletet mondani Magyarország felett a koronavírus-járvány közepén.

Valódi Hírek