Jogerős: Dr. László Imre másodfokon is megnyerte a pert a Pesti Stricik ellen

Egy szó sem volt igaz a rágalmakból.

A fideszes propagandamédia még a tavalyi önkormányzati választások előtt próbált összehazudni egy lejárató kampányt Dr. László Imréről, a XI. kerület azóta nagy többséggel megválasztott polgármesteréről.

A zaklatásról szóló koholt vádakat László Imre már akkor visszautasította, jogi képviseletére pedig dr. Czeglédy Csabát kérte fel.

A bíróság az eljárás lefolytatása után helyreigazításra kötelezte az álhírt újraközlő pestisracok.hu-t, amit ők mondvacsinált indokkal próbáltak megtagadni.

A Fővárosi Ítélőtábla most másodfokon is kimondta, hogy a fideszes média által kitalált vádak az elejétől a végéig hazugságok voltak, és kötelezte a Pesti Srácok nevű fakenews-portál kiadóját

  • a perköltség és a fellebbezési költség megfizetésére,
  • valamint a helyreigazítás közzétételére

közölte szombaton a DK.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

„A Demokratikus Koalíció üdvözli a Fővárosi Ítélőtábla döntését, és reméli, hogy a hatalmat kritikátlanul, még egy ártatlan ember meghurcolásán keresztül is kiszolgálni kész álhírgyártók mielőbb eleget tesznek a jogerős döntésnek”

– írja közleményében az ellenzéki párt.

(dkp.hu)

Valódi Hírek