Gyurcsány körlevelet írt az európai vezetőknek Orbán legújabb mocsokságairól

A miniszterelnök szerinte a teljhatalom megragadására használja fel a koronavírus-helyzetet.

Emlékezetes, hogy néhány napja Kövér László hatvan külföldi politikusnak, közük uniós vezetőknek küldött levelet, amelyben a felhatalmazási törvényről magyarázkodik.

Kövér szerint alaptalan az az aggodalom, hogy ez a törvény fenyegetné a demokráciát és korlátozná a parlamentet és az ellenzéket.

A Demokratikus Koalíció elnöke erre válaszul szintén levélben tájékoztatta ugyanezeket a külföldi politikusokat a valódi magyarországi helyzetről – tudatta keddi közleményében az ellenzéki párt.

Mint Gyurcsány Ferenc fogalmaz:

„nem lehet elhallgatni a fenyegetést, amit a Fidesz-kormány jelent az ország és polgárainak szabadságára.

Orbán Viktor és társai gátlástalanul kihasználják a koronavírus-járvány helyzetet a teljhatalom megragadásához, miközben intézkedéseik messze elmaradnak attól, amit Európa-szerte képesek voltak megtenni a demokrácia veszélyeztetése nélkül, gondoljunk például a tesztelések mennyiségére, a különböző bérkompenzációkra és munkahely-védelem ügyére.”

Ide tartozik, hogy Dr. Molnár Csaba, a DK brüsszeli képviselője az Európai Bizottsághoz fordult az Orbánék által kisajátított magáncég, a Kartonpack Nyrt. ügyében, erről itt írtunk bővebben:

Molnár Csaba az Európai Bizottsághoz fordul az Orbánék által kisajátított magáncég miatt

.

 

Valódi Hírek