Gyurcsány a kórházkisöprésről: „Emberek halálért lesztek felelősek, és nem lesz bocsánat!”

A volt miniszterelnök nagyon kiakadt Orbánék húzásán.

Szerdán a közösségi oldalán reagált Gyurcsány Ferenc arra, hogy Orbánék most betegek tömegeit küldik haza a kórházakból, hogy az ágyak 60 százalékát (36 ezer ágyat) felszabadítsák a koronavírusos betegek számára (akikből a hivatalos közlés szerint kevesebb, mint 1500 van).

Gyurcsány szerint

„az egyik pillanatban azt mondja a kormány, hogy minden a legnagyobb rendben van, nálunk alig van fertőzött, a másikban azt, hogy ki kell üríteni a kórházakat, szükség van 36 ezer ágyra.

Azon túl, hogy valamelyik nem igaz, ez a lehető legembertelenebb felelőtlenség, amit egy kormány ilyenkor elkövethet.

Beteg, folyamatos ápolást igénylő embereket tesznek ki a kórházainkból egyik napról a másikra.”

A DK elnöke szerint ha ő valaha ilyet tett volna, a Fidesz azóta is tömeggyilkosnak nevezné úton-útfélen.

„Felelősök lesztek sok ember haláláért, és nem lesz bocsánat!”

– üzeni posztjában Gyurcsány, akinek a teljes írását itt tudod elolvasni:

Az egyik pillanatban azt mondja a kormány, hogy minden a legnagyobb rendben van, nálunk alig van fertőzött, a másikban…

Közzétette: Gyurcsány Ferenc – 2020. április 15., szerda

.

Valódi Hírek