Most derült ki, hogy Romániában már 69-en meghaltak koronavírusban

Egy suceavai kórház 13 meghalt betegéről derült ki utólag, hogy mindannyian koronásak voltak.

Romániában egy nap alatt több mint másfélszeresére nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma a statisztikában.

Kedd kora délutánig 69-re emelkedett a stratégiai kommunikációs törzs (GCS) napi jelentésében szereplő halottak száma a hétfőn regisztrált 44-ről.

A román hatóságok közölték: az adatok korrekciójáról van szó, vagyis nem egyetlen nap alatt halt meg újabb 25 beteg, hanem a suceavai kórház 13, múlt héten elhunyt volt pácienséről hétfőn bizonyosodott be, hogy – a halál korábban megállapított okától függetlenül – koronavírus-fertőzésük is volt.

Külföldön keddig 19 koronavírusos román állampolgár vesztette életét.

Romániában kedden kora délutánig 2245-re nőtt az igazolt fertőzések száma. A 24 óra alatt regisztrált új fertőzöttek száma ismét megközelítette az eddigi rekordnak számító 300-at.

Az igazolt fertőzöttek közül 62-t intenzív osztályon ápolnak, 36 beteg állapota súlyos, eddig 220 beteget nyilvánítottak gyógyultnak.

A karanténrendelkezések megsértéséért több mint 1100 otthoni elkülönítésben lévő embert helyeztek már hatósági karanténba, 32 karanténban lévő embert pedig újabb 14 napos vesztegzár alá vontak.

Egy hétfő este kiadott újabb katonai rendelet értelmében most már a karanténköltségeket is nekik kell fizetniük és bűnvádi eljárás is indul ellenük, vagy bírsággal sújtják őket.

A rendőrök az utóbbi 24 órában 15 ügyben indítottak bűnvádi eljárást a járvány megfékezésére irányuló erőfeszítések meghiúsítása címén, és csaknem 990 esetben bírságoltak a karanténrendelkezések megsértéséért.

A kijárási korlátozások megsértése miatt újabb 8200 embert bírságoltak meg az utóbbi 24 órában átlagosan 1600 lejjel (118 ezer forint). Romániában jelenleg 11 576 embert tartanak hatósági karanténban, 124 ezret otthoni elkülönítésben.

A román hatóságok kedden vesztegzár alá helyezték a koronavírus-járvány gócpontjává vált Suceava városát és nyolc szomszédos községet, miután mind az igazolt fertőzések, mind a halálos áldozatok több mint egy negyede ebből a térségből származik. A városba vezető utakat rendőrök és katonák őrzik, leállt a vasúti közlekedés, Suceava repülőterén pedig leállt a menetrendszerű légi forgalom.

Miután az igazolt fertőzések száma meghaladta a kétezret, vagyis a Covid-19-es betegek fogadására alkalmas járványkórházak férőhelyeinek számát, Romániában az operatív törzs áttért a „negyedik forgatókönyv” alkalmazására.

Ez azt jelenti, hogy már csak a súlyos eseteket szállítják majd kórházba, az enyhe tüneteket mutató betegeket pedig otthonukban kezelik.

A hivatalos közlönyben közzétették annak a 36 kórháznak a listáját, amelyeket koronavírusos betegek kezelésére szabadítanak fel. Ezzel további 8000 kórházi ágy áll majd rendelkezésre a koronavírus-fertőzött betegek gyógyítására.

Közben több romániai kórházban tüntetéssel, tömeges felmondással tiltakoznak az egészségügyi alkalmazottak, akik azt állítják: megfelelő védőfelszerelés nélkül, „fegyvertelenül” küldik őket háborúba a járvány ellen.

A moldvai Dorohoi városi kórházának alkalmazottai kedden kivonultak az intézmény udvarára. Állításuk szerint a kórház nem rendelkezik lélegeztető géppel, mégis besorolták a Covid-19-es betegeket kezelő intézmények sorába.

Temesváron a vasutaskórház 13 asszisztense és nővére mondott fel, a megbetegedéstől való félelmében: azt állítják, hogy idősek, és maguk is olyan betegségekben szenvednek, amelyek veszélyeztetetteké teszi őket a fertőzéssel szemben.

A brassói neurológián péntek óta tíz alkalmazott: kilenc nővér és asszisztens, meg egy próbaidős orvos, a szászvárosi kórházakban az intenzív osztály tíz ápolója és asszisztense mondott fel.

A negyedik forgatókönyv szerint szükség esetén a fertőzött, de enyhe tüneteket mutató orvosok is szolgálatban kell maradjanak, hogy részt vegyenek a gyógyításban.

(MTI)

Valódi Hírek