FRISS: A DK 1000 új lélegeztetőgép azonnali beszerzését követeli a koronavírus miatt (+videó)

Egy stadion árának töredékéből kijönne az életmentő készülékek beszerzése.

Újabb konkrét javaslatokat tett a legnagyobb ellenzéki párt a koronavírus elleni védekezésre kedden délelőtt.

Dr. Molnár Csaba, a DK alelnöke elmondta: felelős ellenzéki pártként eddig már 28 javaslatot tettek a koronavírus-járvány megelőzésére és kezelésére, most három további nagyon fontos új kéréssel állnak elő.

A DK követeli, hogy

  • A kormány szerezzen be legalább 1000 új lélegeztetőgépet. Jelenleg Budapesten és Pest megyében 3 millió ember ellátására összesen 350 intenzív ágy van lélegeztetőgéppel. Országszerte pedig 1100 ilyen ágy van. Ezek az ágyak azonban nem szabadok, hiszek a normál napi betegellátásban a 90 százalékuk foglalt. Ezért legalább 1000 új lélegeztetőgépre van szükség, ezek ára darabonként 3-5 millió forint, tehát a teljes beszerzés kijön 3-5 milliárdból, ami kevesebb, mint egy vidéki futballstadion ára.
  • A kormány tiltsa be a zárt térben 1000 főnél magasabb létszámban tervezett eseményeket. A következő hat hétben csak Budapesten több mint 50 olyan rendezvény lesz, ahol sok ezer ember zsúfolódhat össze zárt helyen. Ez ma már veszélyes: követni kell az európai példákat és ezeket be kell tiltani. A rendezvények szervezőit egy e célra létrehozott kártérítési alapból kompenzálni kell.
  • A kormány tegyen közzé kötelező protokollt az Olaszországból hazatérő magyarok házi karanténjának és kötelező háziorvosi bejelentkezésének szabályairól. A nagykövetség ugyanis azt kéri tőlük, hogy jöjjenek haza, arról azonban semmilyen tájékoztatást nem kaptak, hogy mit csináljanak, miután hazajöttek.

Dr. Molnár Csaba elmondta: a maiakkal együtt a DK felelős ellenzéki pártként immár 31 javaslatot tett a kormánynak. Reméli, hogy minél többet megfogadnak belőle, és még időben meg tudják akadályozni a vírus további terjedését.

Újabb konkrét javaslatokat teszünk a koronavírus elleni védekezésre!

Újabb konkrét javaslatokat teszünk a koronavírus elleni védekezésre, mert az emberek élete nem játék! Oszd meg Dr. Molnár Csaba sajtótájékoztatóját! 🇭🇺🇪🇺

Közzétette: Demokratikus Koalíció – 2020. március 10., kedd

.

Valódi Hírek