Kiengedték a sittről a fideszes Fehér Petrát

Boldog István jobbkezét már csak házi őrizetben tartják.

Nem hosszabbította meg a bíróság Fehér Petra előzetes letartóztatását.

Törökszentmiklós fideszes önkormányzati képviselőjét tavaly november végén vették előzetes letartóztatásba, miután hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőügyben lett gyanúsított.

A fideszes politikusnőt azzal gyanúsítják, hogy uniós pályázatok elbírálására hatással bíró hivatalos személyként jogtalan haszonra tett szert, a Településfejlesztési Operatív Programmal (TOP) kapcsolatos pályázatoknál jogellenesen befolyásolhatta a közbeszerzéseket.

Fehér Petra egyébként a közeli munkatársa Boldog István fideszes országgyűlési képviselőnek, akinek asszisztense és kampányfőnöke is volt már.

Boldog István (balra) és Fehér Petra (nyíllal jelölve, jobbra)

Fehér Petra első körben elrendelt előzetesét tavaly karácsony után újabb két hónappal hosszabbított meg a Budai Központi Kerületi Bíróság.

Ez jár le most szombaton, február 29-én, és bár az ügyészség részéről a héten újabb indítvány érkezett, hogy két hónappal hosszabbítsák meg a letartóztatását, végül a bíróság ezt elutasította, és megszüntette Fehér Petra letartóztatását.

Mint az Index a Törvényszéktől megtudta: Fehér ellen 4 hónapra bűnügyi felügyeletet rendelt el a bíróság, a lakóingatlan elhagyásának tilalmával. A nő ezzel párhuzamosan nyomkövetőt is kapott, nem hagyhatja el szülei házát.

A védelem részben arra is hivatkozott a letartóztatás megszüntetésének kérésekor, hogy Fehér Petra idős szüleit tudja ápolni.

A döntés nem végleges, az ellen az ügyészség és a védelem is fellebbezhet három napon belül. Fehér Petráék nem döntöttek arról, hogy fellebbeznek-e, ahogy az ügyészség döntését sem ismerjük.

(Index nyomán)

Valódi Hírek