Kálmán Olga komoly pozíciót kaphat a DK-ban

A korábbi újságíró a jövőben politikusként akar a hazájáért dolgozni.

Kálmán Olga pályázni fog a Demokratikus Koalíció elnökségi tagságára, miután két pozícióra is jelölést kapott a pártban – ezt maga az érintett mondta el az ATV csütörtök esti műsorában.

A legnagyobb ellenzéki párt március 1-jén tartja a tisztújító kongresszusát, itt döntenek az elnökségi tagokról is.

Kálmán Olga jelenleg a Találjuk ki Magyarországot! címmel meghirdetett országjárásán vesz részt.

A korábbi tévés újságíró 2022-ben a DK-t kormányzati pozícióban látja, saját magát pedig DK-s politikusként képzeli el.

A Kálmán Olgával készült teljes interjút >>ITT<< tudod megnézni.

Mint arról beszámoltunk: az ellenzéki oldalon folytatódik a DK irányába tartó átrendeződés: tegnap Kiss László óbudai és Szaniszló Sándor pestszentlőrinci polgármester lépett ki az MSZP-ből és igazolt át a DK-ba.

Egyszerre két budapesti MSZP-s polgármester is átigazolt a DK-ba

.

 

Valódi Hírek