Lázár János elmondta, miért nem ment el Orbán évértékelő beszédére

Súlyos kritikákat fogalmazott meg a kormány felé.

Például a jogerős bírói ítélet végrehajtásánál húzódhat a jogállamiság határa – mondta el Lázár János a Spirit FM Keljfel Jancsi! című műsorában a kártérítési perek felfüggesztésére utalva.

A kormány számára azonban jogos dilemma, hogy mi a fontosabb: a jogerős ítélet vagy a társadalmi igazságosság.

A volt kancelláriaminiszter szerint kötelessége, hogy kritikát fogalmazzon meg pártjával szemben. Úgy véli ugyanis, a Fidesz vezetői jobban járnak azzal, ha most szembesülnek a problémákkal, ahelyett, hogy egy 2022-es vereségen zokognának.

Bár meghívták Lázárt, ő mégsem volt jelen Orbán Viktor múlt vasárnapi évértékelő beszédén, helyette egy kézilabda mérkőzésen vett részt Szegeden.

Abban sincs semmi rendkívüli szerinte, hogy csak aznap reggel döntötte el, hogy oda megy, ahol végül Csányi Sándor OTP-vezérrel volt jelen.

A börtönkártérítési ügyekről szólva Lázár János elmondta: egy jogerős bírósági ítélet végrehajtása vagy nem végrehajtása komoly következményekkel járó dolog.

Mindenkinek üzen az, hogy egy kormány végrehajtja-e a bírósági ítéletet vagy sem. Óriási dilemma ugyanis, hogy melyik a fontosabb érdek, a bírósági ítélet betartása vagy a társadalmi igazságosság elve.

A gyöngyöspatai romák szegregációjára kitérve elmondta, hogy az országnak komoly tartaléka van a magyarországi cigányságban, már ami a munkaerőpiacot illeti.

Még a jelenleginél is többet kellene foglalkozni ezeknek az embereknek a felzárkóztatásával, az viszont komoly szakmai vita, hogy egy gyereknek a szegregált vagy deszegregált iskola jobb-e, ő maga a deszegregáció pártján áll.

Az önkormányzati választás eredménye szerinte finoman fogalmazva is „megfontolást igényelne”, és szerinte a fideszes szavazók üzentek elsősorban, hogy változzanak, máskülönben elveszítik az ő szavazataikat.

Mint mondta, elég monolitikus a Fidesz belső vitakultúrája, ő azonban ragaszkodik a véleménye elmondásához. Szerinte azzal tesz jót, ha felhívja a figyelmet a kockázatokra, és a Fidesz vezetői jobban járnak azzal, ha most szembesülnek ezekkel, minthogy „2022-ben a választási vereségen zokogjanak”.

(via atv.hu)

Valódi Hírek