Most jelentették be: Toroczkaiék a Betyársereggel tartanak közös masírozást Budapesten

Ez még hiányzott.

Budapesten tartja következő lovas-fáklyás felvonulását a Mi Hazánk Mozgalom a Betyársereggel, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal (HVIM) és más nemzeti radikális szervezetekkel – jelentette be Novák Előd a párt fővárosi irodájában.

A párt Horthy Miklós kormányzóvá választásának 100. évfordulóján tart megemlékezést, az említetteken kívül csatlakozik hozzájuk a Trianon-társaság, a Horthy Miklós-társaság, az FKGP és a MIÉP is.

Novák közölte, hogy az „ökumenikus jellegű” fáklyás-lovas megemlékezés délután kezdődik a Szent Gellért téren, majd átvonulnak a Parlamenthez, ahol felszólal többek között Toroczkai László, a párt elnöke is.

Novák szerint a rendőrség már jóvá hagyta a felvonulást, azt nem lehet betiltatni.

Az Index a hétvégi dunaújvárosi időközi választásról is kérdezte Novák Elődöt, miután a párt jelöltje, Árgyelán József 2,23 százalékot szerzett.

Novák szerint anyagilag nehéz helyzetben vannak, önmagában a rajvonalhoz állás is komoly teljesítmény tőlük, a legfontosabb számukra jelenleg, hogy megvessék a lábukat ott, ahol eddig nem voltak jelen.

Valódi Hírek