A CÖF-ösök feljelentése nyomán nyomozni kezdett a rendőrség Niedermüller Péter tévényilatkozata ügyében

Orbán zsebkomcsijainak megrendelésére folytatódik a boszorkányüldözés.

Újabb fordulópontjához érkezett az a hecckampány, amit amit még a jobbikos Gulyás Balázs publicista és a Simicska-árvák hetilapja, a Magyar Hang indított Niedermüller Péter ellen.

Csütörtökön közleményben tudatta a Civil Összefogás Fórum nevű fideszes zombiszervezet, hogy a BRFK ma

„arról tájékoztatta a CÖF-CÖKA képviseletében eljáró Lomnici Ügyvédi Irodát, hogy a 2020. január 31-én tett feljelentésünkben megjelölt

közösség elleni uszítás

bűncselekményének megalapozott gyanúja alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást rendelt el Niedermüller Péter kijelentésével kapcsolatosan”.

Egy napja még azt állította a CÖF-CÖKA, hogy garázdaság miatt tettek feljelentést tegnap, de ezek szerint volt egy korábbi feljelentésük is.

Erzsébetváros ellenzéki polgármestere ellen gyűlölettüntetést is szervezett a Fidesz, amely után Niedermüller Péter azt mondta a szándékosan félremagyarázott tévényilatkozatáról:

„Senkit, de senkit nem aláztam meg, nem is volt az a szándékom. Akik a tüntetésen felszólaltak, azok politikai hisztériát, politikai hangulatkeltést folytattak.”

Azt mondta, nem emberekről, hanem egy ideológiáról beszélt.

„Szeretném, ha világos lenne: ez az ideológia az, ami Magyarországot, ha így folytatódik, végképp tönkre fogja tenni”

– fogalmazott.

Kapcsolódó cikkünk:

Niedermüller Péter: “Arról az ideológiáról beszéltem, ami tönkre fogja tenni Magyarországot” (+videó)

.

Valódi Hírek