Két év börtönre ítélték a Jobbik újpesti politikusát, undorító dolgot csinált a bíróság szerint

Ráadásul nem ez az első ügye.

Rasszista bűncselekmény miatt első fokon

két év, öt évre felfüggesztett

börtönbüntetésre ítélte Szabó Balázst, a Jobbik újpesti önkormányzati képviselőjét és két társát a II. és III. Kerületi Bíróság.

A bírósági döntés szerint Szabó Balázs és két társa Budapestre látogató tunéziai turistákat bántalmazott.

Szabónak nem ez az első ügye: csoportosan elkövetett garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak miatt egyszer már pénzbüntetéssel sújtották.

A jobbikos politikus és bűntársai a mostani ügyben a vád szerint

sörösüveggel és kavicsokkal dobálták meg,

majd megverték a szabadságukat Magyarországon töltő tunéziai fiatalokat, akiket először –több társukkal együtt –

körbeálltak és rugdostak,

majd szidalmazni kezdték őket azzal a felszólítással, hogy „takarodjanak az országból”.

Szabó Balázs, a Jobbik újpesti képviselője (nyíllal jelölve)

Szabóék ellen eredetileg garázdaság miatt indult eljárás, ám az ügyész gyűlölet-bűncselekményre módosította a vádat, majd a II. és III. Kerületi Bíróság február 5-én két év, végrehajtásában öt évre felfüggesztett börtönre ítélte három rendbeli

közösség tagja elleni erőszak bűntette

miatt a jobbikos képviselőt és vádlott-társait – derült ki a Fővárosi Főügyészség közléséből.

Hozzátették: a kerületi ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás miatt fellebbezést jelentett be, így az ügy másodfokon folytatódik.

(via)

 

Valódi Hírek