Döglött patkányt küldtek egy csomagban Niedermüller Péternek (+videó)

Tombol a fideszes kultúra.

Újabb mélypontjához érkezett az a hecckampány, amelyet a jobbikos Gulyás Balázs publicista és a Simicska-árvák hetilapja, a Magyar Hang indított Niedermüller Péter ellen.

Erzsébetváros DK-s polgármesterének egy tévészereplés során mondott mondatait magyarázták félre úgy, hogy az évtizedek óta a rasszizmus és a kirekesztés ellen küzdő politikust „keresztényellenesnek” lehessen beállítani.

A dilivonatra azóta a teljes (szélső)jobboldali nyilvánosság felszállt, a fideszes portálok és politikusok egymást túllicitálva gyalázzák Niedermüllert, akiről már patkányozós plakátokat is kihelyeztek ma reggel Budapest utcáira.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom azonban ennél is messzebb ment, és egy dobozba becsomagolt patkánytetemet küldött a VII. kerület nagy többséggel megválasztott polgármesterének.

Barkóczi Balázs, a DK szóvivője szerint „a jobboldal ezzel elképzelhetetlen mélységekbe süllyedt, ezek a tettek a legrémisztőbb és legszomorúbb történelmi időket idézik”.

A DK követeli, hogy a Fidesz azonnal nyilatkozzon az undorító akcióról, az elkövetők és a tüntetés szervezői pedig kérjenek bocsánatot Niedermüller Pétertől és Erzsébetváros lakóitól – mondta Barkóczi.

Videó:

Döglött patkányt küldtek Niedermüller Péternek!

Oszd meg! Patkánytetemet küldtek Niedermüller Péternek. Követeljük, hogy a Fidesz azonnal nyilatkozzon az undorító akcióról, ami az ő gyűlöletkeltésüknek az eredménye.Oszd meg Barkóczi Balázs bejelentkezését!🇭🇺🇪🇺

Közzétette: Demokratikus Koalíció – 2020. január 30., csütörtök

.

Valódi Hírek