Kínos! A Fidesz szavazta meg a börtönkártérítéses törvényt, ami ellen most hisztériáznak

Trócsányi László és Gulyás Gergely találmánya volt.

Az októberi önkormányzati pofonból lassan eszmélő Fidesz megtalálta azt az új témát, amivel megállítani remélik saját népszerűségük apadását.

A börtönviseltek kártérítése ellen felépített hisztéria azonban egy álságos parasztvakításnak tűnik, ugyanis – mint arra az átlátszó.hu emlékeztet – a fogvatartási körülmények miatt megítélt állami kártérítések kifizetését

pont egy 2016-os fideszes törvénymódosítás

teszi lehetővé.

A 2013. évi CCXL, a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló törvény 2016 szeptemberi módosítása rögzíti ugyanis, hogy milyen esetekben jár a fogvatartottaknak kártérítés, és azt is, hogy mekkora lehet ez az összeg.

A törvénymódosítást Trócsányi László akkori igazságügyi miniszter jegyezte, és Gulyás Gergely kancelláriaminiszter nyújtotta be szavazásra.

A parlament

115 igen, 23 nem és 30 tartózkodás mellett fogadta el,

igennel szavazott rá például a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, Tuzson Bence is, aki most a leghangosabban sivalkodik a börtönkártérítések ellen.

Az Átlátszó.hu megjegyzi, hogy Trócsányi, Gulyás, Tuzson és Orbán mindannyian jogász végzettségűek, tehát tökéletesen tisztában voltak a benyújtott törvényjavaslat hosszú és rövid távú következményeivel.

(Átlátszó.hu / Hirek.ma)

Valódi Hírek