Akkorát hazudtak Rogánék, hogy egy hónapon keresztül kell bocsánatot kérniük

Döntött a Kúria.

A Kúria decemberi ítélete helybenhagyott egy korábbi jogerős ítéletet, mely szerint a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda megsértette a Magyar Helsinki Bizottság jó hírnevét.

A 2017-es nemzeti konzultációs kérdőív egyik kérdésében ugyanis az szerepelt, hogy a szervezet

„védi a törvénytelenségeket elkövető bevándorlókat és ezzel pártolja a törvénytelenségeket”.

Ebből semmi nem volt igaz.

Az ítélet szerint a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodának

kétmillió forintos

sérelemdíjat kell fizetnie, illetve 30 napon át kell bocsánatot kérnie a kormany.hu nyitóoldalán.

A Magyar Helsinki Bizottság csütörtökön azt közölte, hogy bár a bocsánatkérő közlemény megjelent, a nekik megítélt kétmillió forintos sérelemdíjat még nem kapták meg.

Pár perccel később egy másik közlemény is megjelent a kormányoldalon.

Ebben azt írják:

A kormány tudomásul veszi a Kúria döntését, ugyanakkor továbbra is úgy gondoljuk, hogy a bevándorlás súlyos kockázatokat jelent Magyarország és Európa számára.

Minden lehetséges eszközzel fel fogunk lépni a migráció, és minden olyan tevékenység ellen, amely azt ösztönzi.

A népszavazás és a nemzeti konzultációk eredménye egyértelműen megmutatta, hogy a magyarok nem akarnak bevándorlást, és szeretnék megőrizni Magyarországot magyar országnak”.

 

Valódi Hírek