A DK politikusa üzent a félrebeszélő Varga Juditnak

Csak a porhintés megy a családon belül erőszak ügyében.

Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció politikusa vett észre egy kínos bakit Varga Judit igazságügyminiszter minapi érvelésében.

Mint Arató írja:

„Az igazságügyi miniszter tegnap drámai videóban ismertette a szörnyű győri gyilkossággal kapcsolatos minisztériumi jelentést.

Maga a jelentés leginkább a felelősség elkenésének klasszikus példája, de a jogi indoklás egy része roppant érdekes.

Ugyanis éppenséggel arra az Isztambuli Egyezményre hivatkozik, amelyről korábban éppen Varga Judit nyilatkozta azt, hogy kihirdetésének követelése >>politikai hiszti<<.

Ha a miniszter tényleg fel akar lépni a nőkkel és gyermekkel szembeni erőszakkal szemben, akkor kezdje azzal, hogy

végre kezdeményezi ennek a ratifikálást,

ha egyszer a saját minisztériuma már tudja, hogy ez a dokumentum megkerülhetetlen ebben a témában. Ne legyen tovább Magyarország Európa szégyene!”

A 13. oldalon:

„Az Európa Tanács nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló Egyezményének (Isztambuli Egyezmény) 31. cikke (Szülői felügyeleti jog, láthatási jog és biztonság) az alábbiak szerint rendelkezik:

„1. A részes felek megteszik a szükséges jogalkotási vagy más intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy a szülői felügyeleti jogra és a gyermekláthatási jogra vonatkozó határozatok meghozatalakor figyelembe vegyék a jelen Egyezmény hatálya alá tartozó erőszakos cselekményeket.

2. A részes felek megteszik a szükséges jogalkotási vagy más intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy a láthatási jog vagy a szülői felügyeleti jog gyakorlása ne veszélyeztesse az áldozat vagy a gyermekek jogait és biztonságát.”

Mint azt megírtuk, a DK hamarosan újra benyújtja az Országgyűlés elé az Isztambuli Egyezményt, hogy kiderüljön: tényleg zavarja-e a kormányt a családon belüli erőszak.

Az igazságügyi miniszter tegnap drámai videóban ismertette a szörnyű győri gyilkossággal kapcsolatos minisztériumi…

Közzétette: Arató Gergely – 2020. január 7., kedd

.

Valódi Hírek