Rónai Sándor kemény levelet küldött az összefogás ellen beszélő Vona Gábornak

A DK brüsszeli képviselőjének posztját változtatás nélkül idézzük.

Vona Gábornak

Élénken él bennem 2018. áprilisa, amikor a demokratikus Magyarország egy emberként remélte, hogy az ellenzéki pártok meghozzák a maguk áldozatát, és visszaléptetik jelöltjeiket egymás javára, hogy mindenhol egy kihívója legyen a Fidesznek.

Egy párt volt, amely erre teljesen képtelen volt. Az a párt, amelynek a listáját Ön vezette.

Április 7-én a következőt mondta az akkoriban Önökhöz inkább barátságos Magyar Nemzetnek, idézem:

„Mi arra készülünk, hogy a Jobbik egyedül nyeri meg a választást.”

Másnap 107 db mandátummal „sikerült” kevesebbet szereznie a pártjának, mint a Fidesznek.

Orbán 2/3-ot kapott újra, Ön visszavonult.

A Jobbik szerencsére szakított az Ön felfogásával, ennek eredményeként -immáron együttműködve- 2019-ben visszaszereztük falvainkat és városainkat a Fidesztől, a testületekben pedig ott vannak az Ön jobbikos kollégái polgármesterekként, és képviselőkként.

Többségük közös ellenzéki jelölt volt októberben, és közös ellenzéki listán szerepelt a többi párt jelöltjeivel.

Amennyire meg tudom ítélni, egészen kiválóan dolgoznak együtt, és sikeresen vezetik közösen a településeket.

Ha elutasították volna az együttműködést, akkor ők most épp úgy lennének polgármesterek, alpolgármesterek, vagy képviselők, ahogyan Ön lett miniszterelnök 2018-ban. Sehogy.

Az nem program, hogy amit Gyurcsány mond, az nem jó…

2019-ben kipróbáltunk egy receptet, ami működött. 2020-ban ezt a receptet kell tökéletesíteni!

Én azt akarom, és azért dolgozom, hogy legkésőbb 2022-ben a demokratikus Magyarország győzzön, és egyáltalán nem zavar, ha ezen közösen dolgozunk a jövőben.

Rónai Sándor

Vona GábornakÉlénken él bennem 2018. áprilisa, amikor a demokratikus Magyarország egy emberként remélte, hogy az…

Közzétette: Rónai Sándor – 2020. január 2., csütörtök

.

Valódi Hírek