Boldog karácsonyt!
Erdő Péter karácsonyi interjújában elmondta, hogy
“időről időre változik, hogy egy-egy kormány milyen területen tart igényt az egyház szerepvállalására a társadalom életében, mit vár el, mit szeretne és milyen feltételek mellett.
Mi azonban nem jótékonysági szervezet, nem NGO vagyunk, hanem alapvetően Jézus Krisztusban hívő közösség, amelynek sajátos értéke a hitre épülő, önzetlen segítségnyújtás”.
Én most elhagynám az egyház szerepvállalását érintő, s a kormányzati igényekre utaló bukolikus cezeropapista gondolatfutamot, maradnék az utóbbinál: mi nem jótékonysági szervezet vagyunk.
Erdő Péter igazat mond: az egyház alapvetően és lényegét tekintve valóban nem jótékonysági szervezet, jóllehet nem elhanyagolható, jézusi kötelességéből fakadó feladata a szegények, megnyomorítottak, megalázottak és rászorulók segítése.
Nem a bíborostól fogom megtanulni, mi az egyház dolga és feladata. Nélküle is tudom, minek a jele az egyház, tudom, mit jelent Krisztus eleven testének tanúságaként szolgálni, tudom, mit teljesít földi vándorlása során az egyház.
Mégis felmerül bennem, aki nem tartozom az anyaszentegyház kötelékébe, hogy egészen biztosan karácsonykor kell ezt hangsúlyoznia a bíborosnak?
Létminimum alatt élők, éhező gyerekek, egy zsák krumpliért bárkit megszavazók, filléres közmunkájuk okán egzisztenciájukban rendre megfélemlített emberek honában tényleg ez a legfontosabb ekkléziológiai tanítás, amit karácsony napján hirdetni szükséges?
Nem színezem: ennél érzéketlenebb és taplóbb megnyilatkozást nehezen tudok elképzelni.
Vajon miért nem hallottam ehhez foghatót Iványi Gábortól?
Gábor György
