Aláírták: Megvette az állam Mészáros Lőrinc veszteséges szénerőművét

De előtte még 11 milliárd forint osztalékot kivett belőle Orbán Viktor jobbkeze.

Aláírta a Mátrai Erőmű 72,66 százalékos tulajdonrészének adásvételi megállapodását az Opus Global Befektetési Alapkezelő Zrt. és az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.

A tranzakciót várhatóan 2020 első negyedévében zárják, ahhoz hazai és európai uniós hatósági engedélyek szükségesek – közölte Mészáros Lőrinc holdingja, az Opus Global.

Ugyanakkor azt nem közölték, mennyiért sikerült megszabadulniuk a durván veszteséges szénerőműtől, a vételárat üzleti titokként kezelik a felek.

Mészáros Lőrinc és üzleti köre két éve szerezte meg az erőmű 73 százalékát, azonban a szén-dioxid-kvóta drasztikus drágulása miatt az veszteséget kezdett termelni.

2017-et 10,7 milliárd mínusszal zárták, ami 2018-ban 4,3 milliárdra csökkent, mivel abban az évben kaptak 7 milliárd forint állami támogatást, valamint eladták az államnak az ott működő naperőművet.

A magyar szén-dioxid-kibocsátás 14 százalékáért felelős Mátrai Erőmű mára súlyosan elavulttá vált, november elején egy szennyezés miatt többen rosszul lettek, az engedélyei 2025 végén járnak le.

A veszteségek és a fejlesztési szükségletek dacára a tulajdonosok tavaly

11,2 milliárdos osztalékot

vettek ki az eredménytartalék terhére, amit a korábbi tulajdonos, az RWE az erőmű modernizációjára tett félre. Ebből 8 milliárd forint kerülhetett Mészáros Lőrincékhez a tulajdonrészük után.

(MTI / 444.hu / Nyugati Fény)

Valódi Hírek